2013.08.19. 20:34, Sadie
Dara 2013 – 3. Grey’s Anatomy
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
A Grey’s Anatomy tipikusan az a sorozat, amelynek amilyen nehezen lát neki az ember, ugyanannyira nehezen is válik meg tőle az uborkaszezon idejére.
A séma nagyjából minden évadban ugyanaz. Legalább 3 résznyi kegyetlen bőgés, tragédia, fájdalom és depresszió, kapcsolatok válságban, néha egy kis szex a pihenőben, Derek Shepherd tökéletes hajkoronájának dicsőítése, egy csipetnyi humor, illetve pár elejtett frappáns párbeszéd.
Ez az évad sem volt kivétel. A 8. évad végén repülőbalesetet szenvedett orvos csapat újrakezdése volt a kiindulási pont, amely remek példaként szolgált az erősek tovább lépésére és a gyengék bukására.
Sajnos a balesetnek hála két karakterrel ismét kevesebb lett a sorozat. Lexie Grey-nek és Mark Sloan-nak kellett búcsút intenünk, meglehetősen sok csomag zsebkendő kíséretében, ugyanis a kezdő epizódokban még rendesen megfacsargatták a Sloan rajongók szívét.
A tudat szörnyű, hogy kedvenc triumvirátusom – Derek, Mark és Owen - soha többé nem gyönyörködtetnek vizuálisan egy jelenetben a képernyőn. Ezúton szeretném kérelmezni Alex Karev-et a megüresedett posztra, annak ellenére, hogy Mark karaktere pótolhatatlan.
A hihetetlenül depresszív kezdés után kezdett épülni a történet. Szép lassan mindenki megbarátkozott a veszteségével, azonban a baleset egy szörnyű pert vonzott magával, amely csődbe sodorta a kórházat. Az utolsó utáni pillanatban a több milliós kártérítésben részesülő orvosok – akik voltaképpen az eladósodást is okozták -, valamint a Harper Avery Alapítvány megmentette a helyet, ami a fiatal Avery-t a kórház vezetőségébe emelte.
A kórház drámája után Adele hirtelen halála, majd Bailey tragédiája rengette meg a helyet, mikor is a minőségi hibás kesztyűkben történő műtétek során, Bailey 3 beteg haláláért vált felelőssé.
Az évadzáró idén is sok izgalommal kecsegtetett.
Meredith ismét kis híján meghalt, Cristina és Owen újfent szakítottak. A lezárt események mellett, jó pár nyitott kapu is maradt, csak, hogy legyen min izgulni szeptemberig (vagy esetemben jövő nyárig). April szerelmet vallott Jackson-nak, aki hirtelen köpni-nyelni nem tudott, Richard-ot pedig megcsapta az áram és eszméletlenül vergődve a földön szolgáltatta nekünk a záró képet. A legnagyobb meglepetés azonban talán Arizona-hoz köthető, aki megcsalta Callie-t és ezzel a szakadék szélére sodorta házasságukat.
Mivel két szereplő elment, kikerülhetetlen volt, hogy újabbak lépjenek a helyükbe. Mégpedig egy teljes, új, gyakornoki csapat.
Ross és Brooks karaktere kifejezetten szimpatikus volt az egész évad során, előbbit különösen megkedveltem. Murphy még semleges karakter, míg Edwards-tól és Wilson-tól a hideg futkos a hátamon.
A Wilson/Karev vonal abszolút kiszámítható volt, de ennek ellenére azért 24 részen keresztül húzták a nyilvánvalót.
Persze az esély még mindig ott van, hogy megkedveljem még valamelyik karaktert, hiszen mindig be tudnak castingolni valaki olyat, aki minden elődöt felülmúl. Vagy inkább esetünkben alul. Eleinte Jackson-t és April-t sem kedveltem, most meg ők a nagy kedvenceim a Meredith/Derek páros mellett.
Apropó Derek. Ideje lenne valami storyline-t találni szerencsétlen sármőrnek, mert rendben van, hogy ő Meredith férje, Zola és Bailey apja, de a sérült kezén túl nem igazán volt lehetősége kibontakozni ebben az évadban, ami olyannyira szomorú, mint a macsós pillanatok minimalizálása a képernyőmön. Hiányoztak a csodás Owen/Derek/Richard pillanatok.
És különben is, meghalt a legjobb barátja. Volt lehetőség a karakterben.
Összességében szerettem és végigbőgtem kb. minden részt idén is. Shonda Rhimes leszokhatna erről a depresszív hangulatról, mert egyes részek után az ember komolyan az öngyilkosságot fontolgatja.
A kezdő és záró gondolatok még mindig nagyon velősek és tanulságosak, de néha olyannyira bonyolultak, hogy abszolút követhetetlenek, ideje lenne kigyűjteni őket évadonként, mert esélytelen ennyi mindenre figyelni egy epizód alatt.
A 10. évad után elvileg Sandra Oh karakterétől búcsúzunk, amit én még nem vennék olyan biztosra, hiszen Ellen Pompeo és Patrick Dempsey is sokszor ,,távozott” már a szereplőgárdából, de ki tudja. Hiányozna Cristina Yang, valljuk be, hihetetlen egyéniség.
Ha már elindultam a dráma vonalon, a sort a The Vampire Diaries-sel folytatom. Meglátjuk, mit tartogatnak a vámpírok a sorozat 4. évadában.
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.13. 23:06, Sadie
Applause
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.12. 20:48, Sadie
To Be
A rossz kapcsolatoknak annyi hasznuk azért akad, hogy hatásukra az emberben kialakulnak bizonyos elvárások, amelyeknek szeretné megfeleltetni az őt körülvevőket.
Talán a legfontosabb dolog, amit én megtanultam az elmúlt években az a kölcsönös tisztelet fogalma. Elengedhetetlen egy kapcsolatban, hogy a felek ne akarják szándékosan a földbe tiporni egymást. Nagy odafigyelés mellett is előfordul, hogy néha olyat mondunk, amivel megbántunk mást, valami olyasmivel, amit már abban a pillanatban megbánunk, amint kicsúszik a szánkon. De, ha szándékosan szeretnénk beletiporni más lelkivilágába… hát az azzal okozott károkra lehet mi magunk sem készültünk fel előre.
Szintén fontos a megértés. Mindenféle nagy mártír előadás nélkül. Tiszta szívből. Hangozzon akármilyen nyálasan is.
Óriási klisé és már nem is hiszek benne olyan nagyon, de azért tartok fent helyet az őszinteségnek is.
Azért Lady Gaga és az általa vallott - ,,Két dolgot utálok a legjobban a világon, a pénzt és az igazságot…” - monológjában van valami.
Bármennyire is fontos és alappillére bizonyos kapcsolatoknak, vannak olyan emberek, akik egyszerűen alkalmatlanok arra, hogy nagy igazságokat osszunk meg velük. Én sem bírom jól a kritikát, legalábbis a rövid rajz órákra járós karrierem során magamra ragasztott tapasztalatok ezt az állítást támasztják alá. Úgyhogy nem igazán van jogom pálcát törni senki felett sem.
Végül, de nem utolsó sorban, szintén saját tapasztalat útján döbbentem rá arra is, mennyire elengedhetetlen számomra a humor. Olykor annyira rideg és undorító a kinti világ, hogy ha azt nem lehetne feloldani egy kis humorral, biztosan bediliznék. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
Ha már felsoroltam mik a jó kapcsolat ismérveim itt egy kiegészítő pont a legvégére, amit a szülinapomon tapasztalt egyik jelenet helyezett előtérbe. Mi az, amire nincs szükségem semmilyen formában. Agresszió.
Taszít minden formája. Értelmetlen. És nem megoldás.
Remélem, ezzel sem vagyok egyedül.
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.08. 09:14, Sadie
Prater után szabadon
Hűtlen voltam a gitáromhoz közel 3 hónapig, aminek az lett az eredménye, hogy mire elővettem és diszkrét két órát töltöttem el ujjgyakorlatokkal és akkordok felidézésével, mára szépen begyulladtak az ujjbegyeim. Nem panaszkodom, mert valahogy mindig ettől éreztem teljesnek egy-egy gitáros szösszenetet. Csak megjegyzem mellékesen, mert kicsit megint hanyagolom a személyes szférát a blogon.
Megint abban a csapdában vergődöm, ahol túl sok mindent szeretne csinálni az ember Sadie-je, de nem elég neki a napi 24 óra még akkor sem, ha drasztikusan csökkenti az alvással vagy tunyulással eltöltött órák számát.
Nincs mit tenni, néha meg kell elégedni annyival, amennyi egy napra jutott.
Véget értek a szülihetek, mindenki letudta nagyjából a szűk családi körben a születésnapját, úgyhogy most remélhetőleg egy kis ideig mellőzzük az édességek által nyújtott kísértést és a túl sok kávéfogyasztást, amiből tanúsíthatom: van, hogy túl sok. Persze sorozatdaráló énemnek tökéletes testvére, bár nem vagyok biztos benne, hogy a mostanában már túl drámai Grey’s Anatomy közben, ez hálás párosítás lenne a labilis idegállapothoz.
Majdnem egy hete fantasztikus élményben volt részem. Születésnapom alkalmából Eni elvitt egy titokzatos helyre, aminek csak időintervallumáról volt hajlandó tájékoztatni engem, valamint néhány öltözködési tippel áldott meg, hála a jó égnek, így utólag.
5 órányi légkondi-mentes munka után, este 8 körül már a Vidámpark bejáratánál szobroztunk.
A nagy meglepetés az éjszakai vidámparkozás volt, a még pár hétig üzemelő budapesti placcon.
Már idejét sem tudom annak, mikor voltam utoljára azon a helyen. Mikor nagyon kicsi voltam, sokat járhattunk oda, legalábbis kedvenc fényképalbumom tanúbizonysága szerint. Nagyon dereng még a kisvasút, illetve a körhinta iránti szenvedélyem, valamint az ámulat, amit egyes masinák váltottak ki belőlem annak idején. Persze sosem voltam elég bátor ahhoz, hogy bármi nagyobbra is felüljek, de lévén, hogy nagyjából egy kezemen megtudtam volna számolni hány éves lehettem akkor, talán ebben nem is volt semmi szégyellnivaló.
Jó pár évvel később azonban eljött annak az ideje, hogy megszabaduljak a félelmeimtől, küzdjek egy kicsit a tériszonyommal és erre nagyon is ösztönzött a hely, ugyanis éjszaka, mondhatni csak az elmebeteg gépeket üzemeltették.
Kezdetnek és levezetésnek nagyjából mindig a lézer dodzsemnél kötöttünk ki, ami barátságos volt és élvezetes, mióta jogsim van, nem is ültem dodzsemben, pedig kicsiként imádtam, apuval mindig autóversenyeztünk, amikor csak a közelbe került egy pálya.
Kipróbáltuk a mezei dodzsemet is, de valljuk be, a sötét, dupla annyi ideig tartó, direkte egymásba koccanás után, ez nem sok izgalmat tartogatott magában.
Az alaphangulatot a Break Dance biztosította, amin egyszer már egy Dunakeszis rendezvényen ültem. Tudjátok az a nagy színpad, amin 4-es ülések forognak, miközben a színpad is forog és külön az ülésed is ki akar szakadni a helyéről… közben zúz a Tankcsapda, Mennyország Tourist-ja, aminek szövegét végigordítod félelmedben, persze a közben rád törő pánikrohamok közepette azt kiabálod a barátnődnek, mennyire nagyon utálod, amiért ezt tette veled. :D
Már az indulás heve az ülésnek vágta a fejem, a hátamon azóta kötés van, de levontam a tanulságot. Miközben az életedért szorítasz, ne felejtsd el megfeszíteni az összes izmodat.
A Polipot nagyon élveztem. Hasonló a Break Dance-hez, csak ez elemelkedik a földtől. A magasban néha féltem, de ezt leszámítva nagyon élveztem. Volt egy showman is, aki szintén egy ülésben ült, mikrofonnal a kezében, énekelgetett, udvarolt és úgy összességében szórakoztatta a közönséget, miközben mások az életükért küzdöttek.
A T-Rex-re nem vitt fel minket a lélek, de óriási pozitívum az aláfestő zeneként szolgáló The Beatles, Twist and Shout-ja, aminek hallatán majdnem eluralkodott rajtam a Beatlemania. Majdnem… ;D
A vérem nagyon hajtott egy idő után, így felültem az Ikarusra, ami egy hatalmas toronyszerű oszlop körül forgó helikopterszerűségekből álló szerkezet, amiket felhúznak a torony tetejére, míg az ülések forognak. A tetején egyszer csak megáll, kialusznak a fények, majd a hatásszünet után még jól megforgatnak… biztos nagyon szép abból a magasságból az éjszakai budapesti látkép, de annyira meredten bámultam az előttem lévő ülés háttámláját, hogy nem sokat láttam belőle.
Az utolsó őrültség, amire mindenféleképpen fel kellett ülnöm, a Torony volt. Az a magas őrület, aminek felhúznak a tetejére, majd hirtelen ledobnak, újra felhúznak, újra le, majd még egyszer. Összesen 30 másodperc, de az első esésénél kicsit átértékeled az életed.
Miközben hol nagyon féltem, hol pedig nagyon röhögő görcsöt kaptam a Szellemvasút első perceiben (a vége sem volt kevésbé szórakoztató, csak már elfogyott a levegőm) egy kicsit adrenalin függővé is váltam.
Fantasztikus élmény volt még utoljára őrültködin egy kicsit a Vidámparkban és az, hogy éjszaka történt mindez, egy teljesen új élmény volt. Ezt az ajándékot biztosan nem felejtem el sosem.
Amit még szintén nem szeretnék elfelejteni, az a holnapi (atyaég, már holnap!!!) szülinapi őrület, kocsmával és szórakozóhellyel, emberekkel, akiket szeretek, kedvelek, rég láttam, hiányoznak.
Bár a hétvégi beosztásom valahol változott, remélhetőleg nem áll majd semmilyen módon az utunkba, mert akkor olyan átkot szórok a világra, hogy abban nem lesz hála és köszönet…
(ez itt a villámlás, mennydörgés, mindenféle ijesztő hangeffekt helye)
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.07. 22:50, Sadie
Dara 2013 – 2. How I Met Your Mother
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
A jó hír, hogy egy félreértés áldozatává váltam és a rendszerem még mindig hibátlan, nincsen semmiféle kétévados lemaradásom a sorozattal kapcsolatban.
Szintén jó hír, hogy a nézhetetlen 7. után, végre egy újabb szórakoztató évadot nyújtott rajongóinak a sorozat.
Lehet az én igényeim voltak magasabbak a tavalyi évben vagy pont, hogy idén olvadozik a szívem… de erős minőségi javulást tapasztaltam a HIMYM háza táján is.
Tény és való, hogy az első évadok hangulata odaveszett, de az újdonság varázsát nem lehet több mint 8 éven keresztül fenntartani.
Érdekes volt és meglepő, hogy néha már-már drámai események követték egymást, ami lássuk be egy kb. 20 perces sitcom-nál elég indokolatlan tűnhet. Nem baj, ennyi együtt töltött idő után, talán megengedhetem magamnak, hogy ezen a sorozaton is elmorzsoljak pár indokolatlan könnycseppet. (Lásd: leánykérés)
Az évad végére, Robyn és Barney, halálosan egymásba gabalyodva igyekeztek az esküvőjükre. Lily új karrierje hevében, mit sem sejtve lelkesedett a nagy olaszországi utazás iránt, míg Marshall váratlanul megkapta élete nagy lehetőségét, mint bíró, persze mindezt a többiek tudta nélkül. Mindeközben az idilli páros gyermeknevelésbe is kezdett a maga meglehetősen aberrált módján. Ted szöktetett menyasszonyt, felszedett egy őrültet, majd legszívesebben újfent megszöktetett volna valakit, méghozzá legjobb barátja jegyesét.
Az évad finálé 90%-a hordozta magában ezeket a történéseket, valamint az óriási durrogtatós tűzijátékot is, ami nem más volt, mint Ted Mosby jövendőbelijének pár másodperces megjelenése az utolsó pillanatokban.
Hogy lesz-e még csavar és drámai váltás a sorozat utolsó évadában, az szeptemberben kiderül.
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.03. 20:10, Sadie
Dara 2013 – 1. glee
A nyári sorozatdarám Cory Monteith emlékének címezem.
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
Idén is a glee-vel kezdtem és mindössze pár nap alatt be is fejeztem a megkésett rituálém első sorozatát. Összességében korrekt évadot zártunk. Ennél sokkal rosszabb és nézhetetlenebb részeket, illetve évadokat is produkált már Ryan Murphy és csapata, így azt mondom rendben, miközben küszködök némi hiányérzettel Klaine téren, ahol a szakítás várható volt, mégis rengeteg lehetőséget hagyott kiaknázatlanul az esemény.
A jó hír, hogy bár 4 évad kellett hozzá, de csak megkedveltem Rachel Berry karakterét. Az új szereplők nagy részét azonban nem. A szervezzük Marley köré a sorozatot elv abszolút gyomorforgató (az émelyítő Rachel-től pont most szabadultunk meg, nem kell a negédes klónja), Kitty szélsőségesen túlzó karaktere élvezhetetlen, Unique pedig annyi sebből vérzik, hogy egyszerűbb lenne kiemelni, milyen pozitívum jut az ember eszébe róla. Jake-re és Ryder-re rábólintok, de az a nagy helyzet, hogy a régi szereplők screentime-jának drámai csökkentése óriási mértékben rontott az élvezhetőségen.
A másik óriási hiba a nagy volumenű történések függetlenítése egymástól… Ha Klaine szakít, szakítson Finchel és Brittana is és ha már itt tartunk Wemma-t is ugrasszuk össze, mindezt egy epizódon belül, mert ez így nagyon valóságszerű… Értem én, az élet nehéz, nem mindig fenékig tejfel, a középiskolás kapcsolatok többségének nincs jövője. De osszuk már be akkor a történéseket és az ilyen össznépi szakításokat/kibéküléseket/esküvői lázakat osszuk el szépen 22 epizódon belül.
A dalokkal idén sem volt probléma, a történések is lekötöttek abban a picivel több, mint 43 percben, de nem éreztem, hogy bármivel is előrébb kerültünk volna. Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást és a Cory/Finn utáni glee atmoszférát. Nagy volt a karakterfejlődés és nagyon hirtelen az eltűnés.
Lea kérésére lesz majd egy emlékepizód, melyben valószínűleg a karakter is Cory-val együtt kezdi meg túlvilági utazását.
Spoilereket nem olvastam az új évaddal kapcsolatban, de új karakterek érkezésére ismét számítani kell, de egy csodálatos Beatles epizód is vár ránk, megannyi klasszikussal és remélhetőleg fantasztikus slágerrel.
A sort valószínűleg a How I Met Your Mother folytatja, no meg az én két évados lemaradásom ,amit nem tudom, hogy hoztam össze, de a mindent tudó füzetem szerint hiba került a jól kidolgozott rendszerembe.
Mindenkinek fantasztikus sorozatdarálást kívánok a nyár hátralevő részére, személyes hangvételű írás is érkezik hamarosan.
Love & Rockets,
Sadie
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Archívum