2013.09.20. 20:11, Sadie
A személytelenség korában
A Weeds értékelő postomban már említettem a személytelenségtől való rettegésem. Ami összességében elég érdekes, tekintve, hogy az emberi kapcsolatoktól való függés, abszolút nem az én világom.
Ez az egész elmélkedés egy képzelt, jövőbeni, ruhatisztítós eseten alapszik. Nancy Botwin bepötyög pár dolgot egy liftszerű masinába, ami végül nem azt a ruhát adja ki, amit Nancy tisztításra vitt. Szeretné felvenni a kapcsolatot valakivel, segítséget kérni, előkeríteni a lába kélt ruhát, de senki nincs még csak a közelben sem.
A jövőbeni Botwin szférában nincsen személyzet, akihez kérdéseivel fordulhatna az ember. Nincsen senki, hogy rád mosolyogjon vagy felajánlja teljesen haszontalan segítségét.
Az egyik kedvenc jelenetem, aminek többször voltam már szemtanúja, az a ’két ismerős idegen’ esete. Két barátnő ül egymás mellett, néha egymásra sandítanak, de több figyelmet fordítanak a telefonjuknak, mint bármi másnak. Vagy a virtuális térben beszélgetnek egymással ahelyett, hogy kinyitnák a szájukat, mert az túl megterhelő, vagy pedig ez a többet egyszerre remek példája, mikor is együtt töltöd a szabadidőd egy barátnőddel, míg egy másikkal pedig a viberen kommunikálsz. Érdekes.
Egyik kedvenc jelenetem a Pokolban zajlott le, ahol az egyik lány nagyon szeretett volna beszélgetni valamiről a másikkal, aki lekoptatta annyival, hogy olvassa el a Facebook-on, mi is adott dologról a véleménye. Szép.
Amikor felszállok a metróra, az emberek többsége a telefonjába bolondulva feledkezik meg a metróút monotonitásáról.
Szóval hello gyorsan fejlődő technológia, helló-szia mindent a magadévá tévő Facebook. Ez itt a jövő, nincs mit tenni. Bármennyire is tüntettem ez ellen a világ ellen, lassan aktuálissá válik, hogy én is beújítsak egy okostelefont és majd meglátjuk engem is magával ragad-e ez a zord és kilátástalan világ. Nem állítom, hogy nem, mert valljuk be, én is közléskényszeres vagyok. De kíváncsi vagyok, mennyire tudom majd megtartani a határokat.
Én igenis szeretem, ha miközben beszélek valakivel, az nem nyomogatja a telefonját, hanem rám figyel. Nem akarok megalázkodó köszönöm sorokat okádni magamból, amiért valaki annyi tiszteletet azért még tanúsít irányomba, hogy nem nyúl rögtön a telefonja után, miután kap egy értesítést. És akkor ez után jöhet az, hogy általában olyat várok el másoktól, amit ők is elvárhatnak tőlem.
A lényeg az egészben annyi, hogy nem szeretem ezt a fajta egymástól való elidegenedést, mert a virtuális népszerűség egyáltalán nem pótolja a magán emberként elért sikereket.
Nem akarok olyanná válni, aki másoktól várja a visszaigazolást, aki másoknak éli az életét, és akinek csak az a célja, hogy lenyűgözze a hú de nagyon fantasztikusan tökéletes létezésével a világot.
Én szeretem a túl vastag Tasmina Perry könyvekkel múlatni az időt a buszmegállóban és a Morning Show és a kávé tökéletes kombinációjával elindítani mindes egyes napot.
Bennem van a hiba?
Love & Rockets,
Sadie
2013.09.19. 23:32, Sadie
Dara 2013 – 8. Weeds
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
1 éve, hogy ténylegesen véget ért a sorozat, de az általános csúszás miatt, nálam ez a szörnyűség a mai napon érkezett csak el.
A búcsú mindig könnyes, az a bizonyos pótolhatatlan hiányérzet pedig már most kaparja a lelkemet. Nincs mit tenni, nem ma kezdtem és sajnos ilyenkor már egyre gyakrabban fordul elő, hogy a sokévados, alacsony nézettségű sorozatokat elkaszálják, ezzel megcsonkítva a sorozat listámat. Az utánpótlás pedig silány.
A Weeds azonban még szerencsésnek mondható, ugyanis megkapta a maga kis lezárását.
102 epizódon keresztül követhettük nyomon a nem mindennapi Botwin család életét, amiből egy percre sem hiányozhatott a fűszaggal átitatott bonyodalom. Volt medencébe borított fű halom, élet-halál játszma, gyújtogatás, gyilkosság, hatalmaskodás, szex… főszereplőink nagy része azonban mindig megúszta valahogy.
Az utolsó évadban Nancy-t éppenséggel fejbe lövik, de mivel csalánba nem üt a menykő, ő ebből is felgyógyul, sőt az évad végére egy világméretű, legális, marihuánát forgalmazó üzletláncot is létrehoz.
A sorozat egy duplarészes évadzáróval int búcsút rajongóinak, amiben betekintést nyerhettünk a jövőbe.
Silas tinédzserkori szerelmével és kislányával éli fűtermesztő életét, míg öccse Shane, teljesen elveszíti a kontrollt és masszív alkoholizmusba fullad. Steve is felnő, ezzel pedig ő is kirepül a családi fészekből. Andy elköltözik, saját kis éttermet nyit és gyermeke születik egy pincérnőtől. (Nem feltétlenül ebben a sorrendben.) Doug-ból egy nagymenő vallási irányító válik és úgy tűnik ezzel egy időben egy kicsit fel is nő, mikor meleg fiával végre rendezi több éves konfliktusát.
Az évadzáróban pár másodperc erejéig kb. az összes régi szereplő feltűnik, aki pedig nem jelenik meg, említés szintjén arról is kapunk némi információt.
Nancy sorsa keserédes, miután mindvégig mindenki hozzá igazodott és azt tette, amit ő mondott, a legvégére mindenki azt teszi, ami önmagának a legjobb, ennek köszönhetően pedig főhősünk egyedül marad. Maga sem tudja, mit akar. Magányos és borzalmasan megtört.
A záró képen az 5 original szereplő (Nancy, Silas, Shane, Andy, Doug) ül a lépcsőn a hóesésben, közben spanglit szívnak. Like a boss. Tökéletes befejezés. A kép teljessége, valahogy a homályba fedi Nancy tragikumát.
Egy kicsit sajnáltam Nancy-t, de összességében jó írói döntésnek tartom ezt a fajta megoldást. Bár az Andy/Nancy dologban volt fantázia, valóban összecsapott dolog lett volna összehozni őket a legvégén. Andy-nek jót tett, hogy kikerült Nancy függéséből.
Érdekes volt a jövőbeni szituációk megoldása is, tetszettek azok az apróságok, amik a várható személytelenséget vetítették elő, ami szintén megérne egy külön post-ot, hiszen abszolút én is úgy tudom elképzelni a technikai hatalom korszakát, hogy az emberek teljesen elidegenednek egymástól és csak akkor lépnek személyes kapcsolatba egymással, amikor már tényleg nagyon muszáj. De ez már egy másik téma.
A post legvégére itt van a kifejezetten a Weeds 8. évadához készült intró, aminek aláfestő zenéje a régi, már-már klasszikusnak számító ’Little Boxes’.
Pápá Weeds, hiányozni fogsz!
Love & Rockets,
Sadie
2013.09.14. 22:03, Sadie
Dara 2013 – 7. Pretty Little Liars
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
Mondhatni biztos vagyok abban, hogy maguk a készítők sem tudják ki is ,,A” valójában. Ez az össze-vissza, mindenkit meggyanúsítunk, és mindenkit gyanússá teszünk dolog éppen annyira idegesítő, mint amennyire izgalmas.
Nyilván ez a nagy titok az, ami köré az egész sorozat szerveződik. Ez a sztori magja, ez az, ami nélkül olyan működésképtelenné válna a történet, mint anno a Gossip Girl, miután a szereplők elhagyták a középiskolát.
Miközben ehhez a pár soros szösszenethez kerestem a képeket, sok dolog eszembe jutott az évaddal kapcsolatban. Az évadzáró nem volt valami nagy szám, aminek köszönhetően megfeledkeztem egy csomó lényeges és izgalmas történésről. Amik akár mély nyomot is hagyhattak volna bennem, mint nézőben.
Az évad során nagyjából mindenki veszélybe került, többen nem is élték túl. Alison holttestét kiásták és darabokban küldték szét. Fény derült Maya gyilkosának kilétére. Emily embert ölt. Caleb-et lelőtték. Toby-ról kiderült, hogy ,,A” cinkosa. Spencer kicsit megkattant. ..
Mindemellett eltörpülni látszanak a hétköznapi kis problémák, a párkapcsolati zavarok vagy a barátságok közé beékelődő, apró nézeteltérések.
Az évad első felében volt néhány meglehetősen ijesztő rész. A Halloween-i epizód pl. idén végre nézhető volt, annak ellenére, hogy nem értem miért kell minden évben erőltetni a témát. Ez ugyanaz a kategória, mint a glee-nél a karácsony. PLEASE, STOP!
Amit különben kifejezetten értékelek a sorozatban, az a divat. Imádom a lányok outfitjeit és azt, hogy 23 rész alatt, minden alkalommal, tetőtől-talpig rendben vannak. A legapróbb részletekig.
A párkapcsolatok terén még mindig Ezria fan vagyok első soron, Haleb viszont erősen ott van a második helyen.
Előbbi párosunkra úgy érzem semmi jó nem vár. Egyrészt, a nyárzáró epizód spoilerei az élettől elvették az Ezria rajongók kedvét, másrészt Aria-nak érezhetően too much, hogy diáklányból, hirtelen mostohaanya szerepben tündököljön.
Haleb-ék talán meglesznek, bár ,,A” csúnyán betett Hanna-nak azzal, hogy Caleb apját bemocskolta és ezzel talán tönkretette a srác egyetlen esélyét arra, hogy összerakhassa széthullott családja cafatjait.
A Spencer-féle nyavalygás több volt, mint sok és már maga a lehetőség, hogy Mona mellé szegődik… nem hiszem, hogy egyhamar feltámad majd hamvaiból a karakter.
Végül, de nem utolsó sorban itt van Emily, akit egész évad alatt nem nagyon tudtam hova tenni, nem igazán kapott normális storyline-t az évadban, úgyhogy pont ezért nem is tudok nyilatkozni vele kapcsolatban. Ott volt, szép volt és néha történtek vele dolgok.
A karakterekkel különben is nagyon érdekes módon bántak a készítők idén, hisz hol felbukkantak, hol eltűntek, hol kulcsfontosságú volt a szerepük, hol pedig olyan érzése volt az embernek, mintha Rosewood-ban nem élne senki a négy lányon, meg a négy anyukán kívül. Hiányzott a folytonosság.
Összességében azért egy gyorsan letudható évad volt, lekötött a történet, de ez is az a fajta sorozat, ahol tudod, hogy egyik fő-fő-fő szereplő sem fog meghalni, ezért nem igazán rágod tövig a körmöd a nagy izgalmak közepette.
A 4. évadot még nem kezdem el, annak ellenére, hogy már több rész is kijött belőle. Megvárom, míg szépen, egyben nézhetővé válik az évad. Addig talán kibírom valahogy az Ezra féle rossz hírek nélkül.
A Dara Expressz tovább száguld, még mindig van mit nézni, pedig már lassan szeptember második felénél járunk.
Hogy melyik sorozaté a főszerep a jövő héten, egyelőre meglepetés.
Love & Rockets,
Sadie
2013.09.09. 20:33, Sadie
Ver. 14. - Yellow Mellow
Vége van a nyárnak, kisebb zuhék járnak…
Éljen a fordított életmód! Íme egy kis napfény minden olvasóm életébe, ezzel a rikító sárga design-nal.
A napfény mellett a mustárra emlékeztet ez az árnyalat.
Imádom a mustárt. Ha lehetne (és nem lennék kalóriafüggő), mindenhez mustárt és ketchup-öt ennék. Az egyik legjobb dolog a világon. Ez, meg a pirított kifli karikák.
Komolyra fordítva a szót… imádom a bal oldalamon látható képet. Minden benne van, amit szeretek. Van benne divat, elegancia, rock ’n roll és egy jó nagy adag dominancia… amint a képbe botlottam, egyszerűen tudtam, hogy ebből design lesz. Ez pedig remek. Annyiszor bajlódtam már a blog kinézetekkel, éppen ezért mindig fantasztikus, mikor a sors az utamba sodor valami ilyesmit és pofán vág egy nagy adag ihlettel.
Az egyszerűségben ez alkalommal is ott lakozik a nagyszerűség.
Love & Rockets,
Sadie
2013.09.08. 21:25, Sadie
Applause
Love & Rockets,
Sadie
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Archívum